Gerbovics Péter

Út az anyagi függetlenséghez…

rainbow

Top SECRET

Az átlagember a történelem folyamán sohasem rendelkezett ugyanolyan vagyonteremtő eszközzel, mint a gazdagok. Századokon át a királyok birtokoltak minden földet, aztán az olaj- és acélmágnások birtokolták az összes nyersanyagot, a nagyiparosok birtokoltak minden gyárat. Az internet azonban egyenlő esélyeket teremtett.
 
Ez a nagy esélykiegyenlítő.”
 
Burk Hedges

Stratégiaváltás szükséges a siker eléréséhez. Erről korábban már írtam egy mondat erejéig, most kifejtem bővebben, mert lényegében erről szól az Online MLM korszakváltó filozófiája.
 

Nem érdemes az embereket üldözőbe venni, ezt már jól láthatod, mert az eredménye szinte nulla. Bízni a nagy számok törvényében olyan, mintha lottóznál – vagy bejön, vagy nem. Fordítsuk meg ezt a helyzetet és ezentúl inkább keressenek minket az emberek.
 
Azt a helyzetet érdemes megteremteni, hogy aki keress, az ránk találjon. Ilyen egyszerű lenne? Azért nem, ehhez el kell sajátítani a szükséges képességeket és tudást, de ebből a könyvből pont ezt fogod megtanulni. Mivel és hogyan érdemes ezt megtenned.
 
Az MLM-ről egy valamit tudhatsz és nagyon remélem, hogy nem én leszek az első, aki ezt közölni fogja veled. Ugye az MLM szó a Multi Level Marketing rövidítése. Ebből következik a korlátlan jövedelem lehetősége, de következik egy képesség is, amit az iskolákban nem oktatnak, mégpedig a marketing. Vagyis, hogyan ad el önmagad.
 
 
Sokkal többről van itt szó, mint elölről-hátulra betéve tudni teljes részletességgel a termékismertetőt. Most őszintén kit nyűgöznél le vele? Próbáld csak ki, hogy tíz emberből mennyien vásárolnak tőled, ha csupán termékbemutatót tartasz nekik. Ennek az eredményére még fogadni is mernék veled. Persze nem azt mondom, hogy ne tanulj a termékekről, mert az is nagyon fontos.
 
Most akkor azt mondom, hogy ne a termékeket, céget és az üzleti lehetőséget helyezzem előtérbe, ha az interneten jelen vagyok? Pontosan! Egy egyszerű példa erre. Te miért mész az internetre? Azért, hogy információt gyűjts és megbizonyosodj róla, hogy biztosan jól jársz, ha megveszed az adott terméket. Nem azért, hogy rögtön vásárolj.
 
Nagyon kevesen vannak azok, akik azonnal ott helyben rányomnak a megrendelés gombra. A többségnél ennél többre lesz majd szükség. Most nagyon figyelj, mert több millió forint értékű titkot árulok el neked. Ezt a profi Online MLM-ezők már évek óta csinálják, és a marketingesek is csak most kezdenek erre rájönni: Ne akarj azonnal eladni!
 

Tudom furcsán hangzik elsőre, mert nem ez a megszokott. Na, de mit mondott Jim Rohn? A megszokottól eltérő irányba haladva lehetünk sikeresek. Éppen ezért élnek olyan kevesen átlagon felül, mert ilyen kevesen hajlandóak ezt alkalmazni a vállalkozásukban. Az MLM-ben minden a bizalomról és a kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakításáról szól. Ez a titok nyitja.
 
Az eladásból meg lehet élni, de ha a termékeiddel és a szolgáltatásaiddal segítesz az ügyfeleidnek elérni mindazt, amit szeretnének, akkor egy vagyonra tehetsz szert.”
 
Jim Rohn
 
Még egy rendkívül fontos dolog, a szóhasználatod. Melyik szerepel a szótáradban, az érdeklődők magunkhoz vonzása vagy jelöltkutatás? Ügyfél–törzsvásárló, vagy vásárló–vevő? Nagyon nem mindegy! A szavak között a különbség a rövid és hosszú távú gondolkodás, a röviddel pedig csak rövid távon érhetsz el eredményt.
 

Később, egy másik fejezetben bővebben kifejtem, de az Online MLM első sorban a marketingről szól, például a Vonzó Marketingről, Tanító Marketingről, Ügyfélbarát Marketingről… és még sorolhatnám. Vagyis hogyan ad el önmagad, hogy az emberek megbízzanak benned. Nagy hangsúlyt kap a kapcsolat, mert ez az egyik legnagyobb tőkéd.
 
Ha nem kezdesz el kapcsolatot építeni, hamarosan munkád sem lesz.”
Rick Frischman és Jill Lublin
 
Igen-igen, de honnan lesz nekem névlistám? Akkor most megint írjam össze az ismerőseimet? Csak ha van hozzá kedved. Ahhoz, hogy ki tudj törni, új ismeretségekre lesz szükséged, a jelenlegivel sem jutottál sokkal előrébb ugye? De itt már nem lesz második dobás, ezért érdemes okosan csinálni. Mint mondtam, ne akarj eladni elsőre.
 
Ha így teszel, akkor a világhálón csupán EGY KATTINTÁS és soha többé nem hallanak felőled. Ráadásul a rossz hír hamarabb terjed, mint a jó. Tudom, kicsit idegen, mert eddig nem ezt hallottad és nem is ezt tanította a felsővonalad. Hanem ennek az ellenkezőjét. És lett valami eredménye?

No related posts.

Címkék: , , , , , ,

9 Hozzászóló to “Top SECRET”

  1. április 24th, 2010 at 16:31

    Andrea Zsuzsanna mondta:

    Kedves Péter !  Sok sikert kivánok az elképzeléseidhez !  . A jó ötletek és az emberi kapcsolatok a mi munkánk építő eleme.  Én is így vagyok ezzel, hogy nem elég segíteni, mentorokká kell vállni !

  2. április 24th, 2010 at 20:11

    Kajárik Béla mondta:

    Szia Peti!

    Én is nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen új információkról fog szólni az e-bookod.

  3. április 25th, 2010 at 10:56

    Petőházi Mónika mondta:

    Ütős !! :) Várjuk a könyvet, jó munkát hozzá, Péter ! :D

  4. április 25th, 2010 at 11:16

    Gerbovics Péter mondta:

    Köszönöm szépen a jó kívánságokat! :)

  5. április 26th, 2010 at 06:02

    Erdei Zita mondta:

    Fénysebességgel haladsz!
    Érdemes meghallgatni a tanácsaidat, mert élő példája vagy annak milyen szédületes eredményt hoz az mlm és az önképzés összekapcsolása, szenvedéllyel beoltva!
    Szívből gratulálok Péter!

  6. április 26th, 2010 at 08:12

    Gerbovics Péter mondta:

    Köszönöm szépen Zita! :)

  7. április 27th, 2010 at 12:34

    Szöllősi Gábor mondta:

    Péter, ezeket a dolgokat azoknak is el kellene olvasni, akik nyomulnak ezerrel, csak h valami kis üzletük legyen havonta. Én már jó pár üzleti bemutatót meghallgattam, de eddig távol állt tőlem a dolog. Lehet hogy azért, mert hasonló területen tevékenykedem, de őszintén talán az a nyomulás nem tetszik, ahogy egy-két ember ezzel foglalkozik.
    Na, meg amikor már az első beszélgetés végén előkerül egy papír, és írjuk össze az ismerőseim nevét. :) Ez a kedvenc részem!
    Ha én valaha is MLM-el fogok foglalkozni, akkor nem fogom az ismerőseimet ezzel zaklatni. Majd mesélek, és ha érdekli őket, akkor szólok. Egy sikeres könyvnek is ez a címe: "Először is szegd meg az összes szabályt!" -> azért ezt ilyen formában senkinek sem ajánlanám!
    Biztosan úgy csinálnám, hogy létrehoznék egy információs weboldalt, és tartanék 1-2 órás tájékoztatókat, és csak azokkal foglalkoznék, akiket érdekel a dolog. Erről írtam egy elég hosszú cikket, amelyet szerintem majd publikálni is fogok.
    Elnézést, ha túl hosszú voltam! Szép napot mindenkinek. És, még szebb eredményeket!

  8. április 27th, 2010 at 13:38

    Gerbovics Péter mondta:

    Sok mindenben egyet értek veled Gábor. Én egyszer sem hívtam meg az ismerőseimet termékbemutatóra, mert már nem ezt a módszert tanultam. Megmondom őszintén nem is ment volna, és afelől is kétségeim lettek volna, hogy sikereket érek el a telefonálásokból. Ezzel szemben én részt vettem néhány bemutatón szakmai kíváncsiságból és nem voltam tőlük lenyűgözve…
    A bemutató alatt azt kérdeztem magamban, hogy miben reménykednek egyáltalán? Inkább az ott lévő embereket figyeltem és a reakcióikat. Érdekes tapasztalat szerzés volt, az biztos. :)
    Ha az ismerőseidnek csak mesélsz, és azokkal beszélgetsz el komolyabban, akiket érdekel is a dolog, akkor lényegében az offline MLM módszerek közül egyedül azt alkalmazod, ami eredményt is hoz. :) Persze nem rövid távon, és ezért mennek át itt a legtöbben erőszakoskodásba. Ha már egyszer "ráharapott", akkor nem eresztem.
    Azt viszont jól látod, ha egyszer úgy döntesz, hogy elkezded az MLM-et, akkor az interneten érdemes építened a vállalkozásod, és ez remek hozzáállás! ;)
     
    A cikked kíváncsian várom! :)

  9. április 30th, 2010 at 20:28

    Andrea Zsuzsanna mondta:

    Én a hagyományos MLM-ben lelkesen dolgoztam  az érdeklődés sokakban megvolt  és amikor rákérdeztek, mi az ? majdnem nekem jött, de olyan is volt, hogy a cég hallatán sokan nemet mondtak. Mára már egyre többen  fedezik fel az MLM-ben rejlő lehetóségeket és erre az internet a legjobb lehetőség.

Szólj Hozzá!