Rólam
Ezt az idézetet a világ egyik leghíresebb személyiségfejlesztő oktatójától, Jim Rohn-tól olvastam, és egyből felkeltette az érdeklődésemet. Valóban
létezne egy olyan szakma, ahol milliomosoktól tanulhatok? Hmm, érdekesen hangzik. Így hát utánajártam..
Egészen 23 éves koromig csak álmodoztam a sikerről és a gazdagságról, hogy valaha is el fogom érni. Szegény szülők gyermekeként sajnos nem sok esélyem volt arra, hogy meggazdagodhassak – bár titkon mindig is reménykedtem benne.
Éppen ezért szinte a létező összes hibát elkövettem, és úgy léptem ki az iskola kapuin, hogy az életem romokban hevert. Persze akkoriban még eszem ágában sem állt, hogy ezért saját magamat hibáztassam.
Kényelmesebb és könnyebb volt a szerencsétlenségeimért a családomat, az iskolát, a tanárokat, a barátaimat, a kormányt és a körülményeket okolni.
A VÁLTOZÁS kezdetei
Állandóan az örök kérdés foglalkoztatott: mi a gazdagok titka, mit csinálnak másként és hogyan válhatok én is gazdag emberré? Mivel a szüleimtől ezt nem tanulhattam meg, ezért jobb ötlet híján az internetre jöttem a válasz után kutatni. Egy régi mondás szerint, ha készen áll a tanítvány, a mester is megjelenik.
Az én esetemben sem volt ez másként. Készen álltam, hogy megváltoztassam az életem és hajlandó voltam ennek érdekében tanulni is. Ekkor hozott össze a sors mentorommal, Kajárik Bélával. Az ő hatására amerikai siker guruk könyveit kezdtem el olvasni, és alkalmazni a benne tanultakat.
Egy teljesen új megvilágításba helyezték számomra a frissen szerzett tanítóim az életet. Minden, amiben addig hittem, teljesen téves volt. Legnagyobb "szerencsémre" ekkor találtam rá gazdag apámra is, Robert Kiyosaki-ra.
Elkezdtem a sikeres és gazdag emberek tanácsainak segítségével megváltoztatni az életemet.
Az álmom és a hitem vitt előre a céljaim felé, mert tudtam, hogy el fogom érni. Hosszú és keserves időszak volt az életemben, amikor a régi barátaim kezdtek szépen lassan elfelejteni.
Szabadidőm legnagyobb részében – mivel már a régi barátaim nem igazán keresték a társaságom – saját magamon, a gondolkodásmódomon és a személyiségemen kezdtem el dolgozni. Égő vágy volt bennem, hogy megváltozzak és vele együtt megváltozzon az életem is, ezáltal elérjem a céljaimat és boldog ember legyek.
Mit kellett legelőször megértenem ahhoz, hogy elindulhassak a gazdaggá válás útján?
Az alábbi videóban egyik világhírű mentoromtól, Jim Rohn-tól megtudhatod a választ a kérdésre:
Ma is ezen az úton haladok előre rendületlenül, hogy elérjem a célom és szabad ember legyek, mert tudom, hogy el fogom érni.
Azt már az elején is tudtam, hogy ezt csak egy összetartó csapat segítségével érhetem el. Ma pedig már a tapasztalataim is azt mondják, hogy teljesen szabad, és anyagilag független az ember csak úgy lehet, ha másokkal együttműködve halad a közös cél felé.
Hamar megtanultam az élet nagy leckéjét, ami a gazdaggá váláshoz szükséges, és ez kellett ahhoz, hogy egy jobb, sikeresebb és vonzóbb emberré váljak.
Ráadásul abban az időben nem is volt más választásom. Vagy szegény maradok és csak egyre szegényebb leszek, vagy pedig elkezdek megváltozni és gyökeresen megváltoztatom az életem.
Az ÚJ ÉLETEM Eseményei:
2009-ben
Elkezdtem megismerni, tanulni és alkalmazni a sikeres és gazdag emberek gondolkodásmódját. A legnagyobb hatást gazdag apám,
Robert Kiyosaki könyvei tették rám. Elindultam az úton, és nagyon hamar rájöttem arra, hogy a fő hangsúlyt a személyiségem és az életstílusom fejlesztésére kell helyeznem.
2010. Áprilisban
Az Online MLM neves szaktekintélyével – mentorommal és személyes jó barátommal -, Kajárik Bélával egy Interjú Sorozatot készítettünk az Online MLM, Személyiségfejlesztés és Pénzügyi Intelligencia témaköreiben.
2010. Májusában
Felkérést kaptam a Komló Tv-től egy interjúra, ahol egy riportot készítettek velem a sikeres és gazdag emberek titkairól, egyik cikkem alapján:
Gerbovics Péter TV Interjú_1 from Gerbovics Peter on Vimeo.
Gerbovics Péter TV Interjú_2 from Gerbovics Peter on Vimeo.
Ebben a hónapban az új könyvem kapcsán több neves hírportálon is megjelent egy Wellness és Fogyókúra témával foglalkozó cikkem (2 közölük):
2010. Júliusában
Budapesten, a Rádió17-től is felkérést kaptam egy interjúra, ahol a fő téma a személyiségfejlesztés és a siker titkai voltak. Az interjúra második könyvem kapcsán hívtak meg >>> Rádió17 Interjú
2010. Augusztusában
Ebben a hónapban készült velem egy 2 részes interjú a Marketing Life honlapján – meglátásaim az Online MLM-ről és a hagyományos MLM-ről:
Tényleg itt a vége az MLM-nek? (1. Rész)
2011. Februárban
Egy interjút készített velem a Fejér Megyei Hírlap, önfejlesztés témakörben. Elértem az életemben arra a pontra, ahol már egyre erősebben motivál, hogy másoknak is segítsek az életük megváltoztatásában.
Még ebben a hónapban Kajárik Bélával és Hajdú Zoltánnal tartottunk egy "Kerekasztal" beszélgetést, ahol az Online MLM-mel kapcsolatos meglátásainkról beszélgettünk.
2011. Június
Egyik példaképemmel és barátommal, Mex De Luxe-szal készítettünk egy interjút –
Önfejlesztés és PUA Lifestyte témakörben. Mex-ről előjáróban már most érdemes tudnod, hogy Ő Magyarország No.1 Ismerkedési Tanácsadója, A magyar csajozási közösség alapítója és egyben PUA Tréner.
Mi a sikeres és boldog élet titka? Mindenki ezt szeretné tudni… most megismerheted a "titkot":
Interjú (1/5):
Interjú (2/5):
Interjú (3/5):
Interjú (4/5):
Interjú (5/5):
Ma már elmondhatom, hogy teljesen megváltoztam és soha nem leszek az az ember, aki régen voltam.
Egészen másként tekintek és gondolok a világra, rengeteg új és igaz barátra találtam, hála a személyiségem és az életem megváltoztatásának. Egy dolgot viszont nagyon jól megtanultam az elmúlt időszakban, amin Neked is érdemes elgondolkodnod: Ha valaha is szeretnél 1 millió forintot keresni, előbb meg kell tanulnod úgy gondolkozni, mint egy milliomos!
Megváltoztattam a személyiségem, a gondolkodásmódomat, az életstílusomat és ezzel együtt megváltozott az egész életem is.
A célom továbbra is, hogy segítsek másoknak megváltozni és elérni azt, aminek a segítségével jobbá tehetik az életüket.

"Sikereidnek csak saját képzeleted szabhat határt."