Gerbovics Péter

Út az anyagi függetlenséghez…

rainbow

Bejegyzés Címkék ‘network marketing’

Rejtett aknák, melyek veszélyeztetik céljaid elérését I.

1. Könnyű kezdés – Könnyű kilépés

Ebbe az üzletbe nagyon könnyű belépni, hiszen csak pár egyszerű dolgot kell tenned a kezdéshez. Az igazság az, hogy abbahagyni is éppen olyan könnyű, mint elkezdeni. Az első akna tehát az, hogy ha már belekezdtél, valóban csináld is. Ezzel az üzlettel egyféleképpen nem lehet pénzt keresni. Ha nem csinálod!

Vajon eszedbe jutna-e egy olyan üzletet feladni, amibe több millió forintot fektettél? Nyilván sokkal kevésbé, hiszen nem akarnád elveszíteni a pénzed. Mi tehát a megoldás? Viselkedj úgy, mintha hatalmas összeget fektettél volna be ebbe a vállalkozásba! Gondolj rá így és meg lesz az eredménye.

Mint minden üzletben, itt is lesznek nehezebb pillanatok. Hogyan vészeld át őket? Találj 3 olyan  dolgot, amiért szeretnéd, hogy sikeres legyél ebben a munkában. Teljesen mindegy, hogy mik ezek. A fő, hogy ezekre tudjál gondolni, ha nehézségeid adódnának.

Nem kell, hogy a legjobb légy. Ebben a munkában a kitartás a legfontosabb. Biztosan mindenki ismeri a mesebeli nyúl és a teknős esetét. Itt, csakúgy, mint a mesében, a folyamatos haladás a fontos. Tűzzél ki egy célt, hogy hol szeretnél tartani egy hónap vagy egy év múlva, és tartsd magad ehhez.

A Network Marketing (MLM) cég a legnagyobb kincset tudja megadni Neked – megmutatja, hogyan kell jól csinálni ezt az üzletet!

"A motiváció és a lelkesedés rendkívül fontos, de időnként nem árt megnézni, hogy jó irányba haladunk-e!"

Donald Trump

 

Hamarosan folytatjuk a cikk második részével.

Javaslom-e bárkinek a Network Marketinget?

“Javaslom-e bárkinek a Network Marketinget? Nos, valójában én a szabadságot javaslom. Én a szabadság mellett vagyok. Mindegy, hogy ez mit is jelent pontosan a számodra – gyerünk, vágj bele!

Számomra a szabadság a következőket jelenti: senkinek nem tartozom beszámolással. Akkor hagyom el az országot, amikor csak akarom. Akár az egész világot is körbeutazhatom. Annyit keresek, amennyit csak akarok. Legálisan, etikusan és az erkölcsi szabályokat követve. Még a feleségemet sem kell megcsalnom hozzá. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam. Emellett vagyok. Nem pedig kifejezetten a Network Marketing mellett. Az MLM csupán az egyik módszere annak, hogy szabaddá válj.

Gondolod, hogy az átlagember számára ez az egyik legjobb módszer?

Meggyőződésem, hogy az átlagember számára ez a legjobb rendszer. A Network Marketingben az emberek veled együtt munkálkodnak azon, hogy elérjétek a célt. Micsoda ajánlat, nem!? Segítenek abban, hogy szabad légy.”

Robert Kiyosaki

Network Marketing – A Jövő Vállalkozása

Robert Kiyosaki a Gazdag Papa könyvsorozat révén ismertté vált szerző, egy network marketinges folyóirat (NML) riporterének adott interjújában elmondta, hogy szerinte a fogyasztói hálózatos értékesítés, miért tekinthető a jövő ígéretes vállalkozásának:


Riporter: Mit tekinthetünk napjaink legintelligensebb jövedelemszerző stratégiájának?

Robert Kiyosaki: Itt az ideje, hogy az emberek saját vállalkozásukban kezdjenek el gondolkodni. Egy állásban dolgozni azt jelenti, hogy azért kapsz pénzt, hogy másnak a vállalkozásával törődj. A jelenlegi gazdasági helyzetben sokkal jobban jársz, ha a saját vállalkozásodon jár az agyad.

Az az ötlet, miszerint járj iskolába, szerezz jó bizonyítványt, keress egy biztos állást, és bízd magad a vállalatod és a kormány gondviselésére, alapjában az ipari forradalom idején született meg. Akkor ez egy jó megoldás volt – és az is maradt mindazok számára, akik 1930 előtt születtek. (tovább…)

Miért a Network Marketing?

"Keress pénzt vagy kifogásokat.. De a kettőt együtt nem tudod!"

A 7 legmegtévesztőbb MLM toborzási módszer…

Folytassuk az előző cikk második részével, amiben most a toborzásra használt manipulációkról és megtévesztésekről lesz szó.

 

#1. A melléktermék-szindróma

Ez még annak idején kezdődött a Mátrix programok megjelenésével és végül teljesen kezelhetetlenné vált a bináris bónusztervek kirobbanásával. Ugyanis ez a terv azt a lehetőséget ajánlja, hogy lesz valaki a felsővonaladban, aki majd pakolja az embereket a te csapatodba, és ez sok beteljesületlen ígérethez vezetett.

Nézd meg azokat a hirdetéseket, melyek üzleti lehetőséget ajánlanak. Tele vannak olyannal, ahol azt ígérik, hogy felépítik helyetted az alsóvonalad. Erre az emberek elkezdenek össze-vissza vásárolni mindenféle szponzortól és keresik azt, aki a legtöbb embert tudja majd az alsóvonalukba tenni. Néhányan még különleges ígéreteket is tesznek.

Recept egy nagyon rossz kimenetelű üzlethez… (tovább…)