Legyünk Mindig Edzettek!
Nincs olyan ember a világon, aki ne akarna sikeres és gazdag lenni. Sokan közülük mégis úgy döntenek, hogy saját maguk akarják feltalálni a langyos vizet. Pár embernek sikerül és forradalmit képes alkotni, amit utána el is tud adni az emberiség számára, a többség pedig továbbra is egy állásban marad dolgozni.
Miért van ez – hangzik egyből a kérdés. Érdekes dolog, és én egy kérdéssel szeretném megválaszolni. Miért van a világhírű élsportolóknak
edzőjük? Miért vannak a gazdagoknak mentoraik (edzőik)? Ha az ember saját maga akarja újra feltalálni a kereket ahelyett, hogy a feltaláló segítségével inkább tökéletesítené azt, vessen magára…
edzőjük? Miért vannak a gazdagoknak mentoraik (edzőik)? Ha az ember saját maga akarja újra feltalálni a kereket ahelyett, hogy a feltaláló segítségével inkább tökéletesítené azt, vessen magára…A gazdagság és a siker is tanulható, de ha eddig nem volt kitől tanulni e tantárgyakat, akkor nagyon gyorsan keressünk egy embert, aki már elért oda, ahova mi tartunk. Vagy egy olyat, aki arrafele tart, amerre haladunk és már előrébb jár nálunk.
Ha az iskolában nem tanították, és a szüleink sem tudnak ebben segíteni, akkor nem igazán marad más választás. Megyünk a saját fejünk után és talán sikerrel járunk, vagy elszegődünk inasnak egy mester mellé, aki mellett elleshetjük a gazdagság és siker fortélyait és titkait.
Mindenkinek a saját szubjektív döntési joga, hogy mit választ.
Képzeld csak el a következőt: Éppen befejezted a négyéves elméleti főerdészeti tanulmányaidat. Most mész a Bükk hegységbe. Nem ismered sem az ottani erdők sajátosságait, sem az őshonos állatok szokásait. Felajánlanak egy csodálatos 5000 hektáros területet a hegyekben. Igazán azt sem tudod, hol kezdj hozzá…
És képzeld el, megtudod, hogy ebben a körzetben 67 évig élt az ős-öreg János erdész, aki ismer minden ösvényt, minden állatot és minden kis hajtást. Tudja, hol van futóhomok, és hol van lavina-veszély. Ismeri a lehetséges kártevőket és a kígyófészkeket, Gondolod, hogy hasznos lenne, ha János erdész fél évig az edződ lenne? 67 év tapasztalat hat hónap alatt…
„Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti tanítványát, hogy a legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott”
Paulo COELHO
Akár hiszed, akár nem, én is az edzőmnek (edzőimnek) köszönhetem, hogy ma itt tartok. Ki a jó edző? Olyan személyiség, aki jelentősen sikeresebb nálad, aki a szárnyai alá vesz és támogat. Több mentoromtól is olvastam és én is tapasztaltam már, hogy a gazdag embereknek is van edzőjük, és legalább néhány olyan közeli példaképük, akikkel igen közeli ismeretségbe kerültek.
Visszatérve az élsportolókhoz… miért van edzőjük? És miért volt még akkor is, amikor a világ élvonalába tartoztak? Roppant egyszerű az oka: azért, mert csak egy edző képes a tapasztalata alapján a legrövidebb idő alatt a lehető legjobbat kihozni a tehetségünkből. Nem kell tehát, hogy minden hibát személyesen kövessünk el.
Nem kötelező, de a siker-orientált embereknek érdemes elgondolkodniuk ezeken a gondolatokon és ha ők is úgy látják, akkor elkezdeni az edzéseket.
FIGYELEM:
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Gerbovics Péter
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Gerbovics Péter
Címkék: edző, gazdag, gazdagság titkai, siker, siker-orinetált ember
Ezt a Bejegyzést ekkor írták on péntek, június 11th, 2010 at 14:04 és ebben a Kategóriában Pénzügyi Intelligencia. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

június 12th, 2010 at 07:43
Valóban nagyon fontos, hogy legyen egy kiváló "személyi edzőnk". Nekem is van jó néhány!
Segítségükkel jelentősen sikerül lerövidíteni a betanulási időnket, és emellett nem kevés időt, energiát és pénzt takaríthatunk meg.
Egy-egy eredeti meglátásukkal megismerkedve akár 180 fokos szemléletmódváltásra is szert tehetünk. Így tudjuk hamarább elérni a céljainkat.
Most pedig az egyik kedvenc mentorom – Richard BROOKE – egyik idézetét szeretném közre adni:
"Ha szeretnél kitörni a jelenlegi helyzetedből és valami rendkívüli dolgot megcsinálni, olyant, amire önerőből képtelennek tartod magad, legjobb, ha kerítesz magadnak egy személyi edzőt – és ajánlott,
hogy egy jót válassz magadnak!"
június 14th, 2010 at 09:09
Üdvözlök Mindenkit!
Igen, nagyon fontos egy edző, csakhogy nagyon nehéz megtalálni azt aki tényleg segítségére tud lenni egy embernek. Aki képes arra, hogy a legmélyebben fekvő tudást, érzékeket és minden mást felszínre hozzon. Én úgy gondolom ehhez kell a mentornak vagy edzőnek nagy tudásúnak lenni! Ja és a közös szimpátia kérdése!
június 14th, 2010 at 09:22
Kedves Lajos, köszöntelek a honlapom hozzászólói között! Ma már az internet segítségével könnyebb a helyzet. Keresni kell sikeres embereket és megismerkedni velük. A velük folytatott beszélgetések során már kiderül, hogy ki az, aki segíthet.
A szimpátia fontos lehet, de a barátságos és közvetlen emberek egyik ismérve, hogy nincs másokkal szembe előítéletük. Sokszor tényleg nem lehet könnyű mentort találni, viszont megéri a "belefektetett munkát", mert a bölcsességei felbecsülhetetlen értékűek.
június 14th, 2010 at 09:30
Igen, nagyon egyetértek!