Gerbovics Péter

Út az Anyagi Függetlenséghez…

rainbow

Siker Titkok

Számos sikeres ember fogalmazta már meg, hogy mi is a siker titka. Amit fel lehetett fedezni, és ők is ezt állítják: „nincs már új a nap alatt.” Ezek az elvek az ősidőktől fogva léteznek. Akik használják, azoknak működik és igazából a könyvek mindig egy másik szempontból világítják meg ezeket a gondolatokat.

Több, mint hat milliárdan élünk a Földön, ebből az következik, hogy több, mint hat milliárd egymástól különböző valóság létezik. Nem vagyunk egyformák és ez így van rendjén, sőt. Ebben óriási előny is van! A siker egyes alapelveit ahányszor és amennyiféleképpen fogalmazzák meg, nekünk annyival jobban szélesedik ki a gondolkodásunk és a világnézetünk.
 
Így mások hibáiból és sikereiből megcsinálhatjuk a saját karrierünket.
 
Most szeretném közreadni Julio Melara gondolatait a sikerről, amit a „Vess latba mindent!” című könyvében olvastam. A könyv élvezetes és olvasmányos. Julio sikeres motivációs előadó és ez a könyv írásán is átjön, ezért igen élvezetes volt olvasni. Íme azok a siker titkok, melyeket maga a szerző "fedezett fel":

1. A sikernek nincs titka
Vagyis; nincs új a nap alatt. Minden igazság, vezérelv és tanítás az emberiség kezdete óta jelen van.

2. Életünk csak akkor válik jobbá, ha mi is jobbá válunk
Ha tükörbe nézünk, a problémát és a megoldást is látjuk. Milyen nagyszerű gondolat. Ahhoz, hogy jobb legyen az életünk, NEKÜNK kell jobbá válnunk.

3. Negatív elmével nem élhetünk pozitívan
Tanuljuk meg kordában tartani elménket. Nem hegyeket kell meghódítanunk, hanem saját elménket.

4. A siker mindenkié
Sokan félreértelmezik a sikert. Azt hiszik, hogy csak a zsenik és lángelmék kiváltsága. Pedig valójában a következőt jelenti: tudjuk, kik vagyunk, meghatározzuk életcélunkat, és utunk során segítséget nyújtunk másoknak.

5. Áldozathozatal nélkül nincs siker
Készen kell állnunk arra, hogy megfizessük az árát. Az életben semmi sem jön könnyen, ami ér valamit. El kell tökélnünk magunkat, hogy mindent megteszünk, ami álmaink és vágyaink valóra váltásához kell.

6. A siker centiméterekben, nem pedig mérföldekben mérhető
A legtöbben soha nem ismerik fel, mennyire közel állnak álmaik megvalósításához, mert idő előtt feladják.
 
7. „A siker titka mindenekelőtt a felkészülés” Henry Ford
El kell döntenünk, mit akarunk csinálni, merre akarunk haladni, kivé akarunk válni, mit akarunk megvalósítani. Ezt célok kitűzésével érjük el.

8. A siker elménkben fogan meg, de szavaink keltik életre
A gyorsan pergő nyelv építeni és rombolni képes. A szavak nem olcsók. Hidat képeznek a jövő felé, mert hiszünk mindabban, ami elhagyja ajkunkat – máskülönben miért mondanánk ki?

9. A holnapi siker legnagyobb ellensége a mai siker
Nem számít, mit értünk el, mekkora utat tettünk meg, mindig marad tér a fejlődésre, jobbításra, további tanulásra.
 
Earl Wilson szerint: „Ha még mindig tetszik, amit tegnap elértél, nem sokat tettél ma.”

10. A siker egyik titka sem hatásos, ha nem látunk munkához!
A szorgalmas munka minden siker alapja. Fontos, hogy legyenek céljaink. A szenvedélyes összpontosítás elengedhetetlen. A tudás sorsdöntő. De szorgalom nélkül mindez értelmetlen.

Ui.: „Nincs az a munkahelyi siker, amely kárpótolna az otthoni kudarcért.”

Zárógondolatként Julio kedvenc mondása: „Nem kell más, csak hogy mindent latba vessünk!”

Neked mi erről a véleményed?
 
Az életed folyamán fedeztél fel már sikerhez vezető tikot? Kérlek mond el a véleményed a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Bizonyára hálásak lesznek Neked ezért! :)
 
 
FIGYELEM:
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Gerbovics Péter
Ha tetszett, oszd meg!

Facebook Hozzászólások:

Hozzászóló

Powered by Facebook Comments

Címkék: , , ,

3 Hozzászóló to “Siker Titkok”

  1. július 12th, 2010 at 12:05

    Petőházi Mónika mondta:

    Nagyon jó gondolatok, kiváncsi lettem a könyvre!!  :)

  2. július 12th, 2010 at 14:05

    Erdei Zita mondta:

    Nekem különösen az utóirat gondolata tetszett! Nem hiszem, hogy teljes, elégedett életet élhet, akinek zűrös, kudarcokkal teli a magánélete. A siker, pénz, hatalom boldogíthat, de egy idő után ez is unalmas, üres – jön a fokozott ingerkeresés, mely egyszer csak kiégéshez vezet. A magánélet, párkapcsolat az egyik legnagyobb embertpróbáló, és fejlődést nyújtó terület. Az a siker, ha a kettő a lehetséges legjobb összhangban van. Jó cikk, Péter!

  3. július 16th, 2010 at 09:48

    Kajárik Béla mondta:

    Peti!

    Ebből a jól sikerült bejegyzésedből megragadta a figyelmemet az alábbi idézet:

     „Nincs az a munkahelyi siker, amely kárpótolna az otthoni kudarcért.”

    Szerintem tartós munkahelyi siker csak tartós harmonikus otthoni élet esetén garantált.
    Ezt Malcolm Forbes egyik találó idézetével is szeretném alátámasztani:

    "Az üzleti életben nincs igazi, tartós siker az élet nevű üzletben elért sikerek nélkül."

Szólj Hozzá!

You must be logged in to post a comment.